Cégünk története

A PÖYRY ERŐTERV ZRt. az 1950-ben alapított, állami tulajdonú Erőmű- és Hálózattervező Vállalat (ERŐTERV) teljes jogú utódaként működik.

Az ERŐTERV pályája szorosan összefüggött a magyar energetikai rendszer II. világháború utáni történetével. az ERŐTERV tervezte az erőműveket, távvezetékeket, alállomásokat, nemzetközi összeköttetéseket, erőművi vezérlőrendszereket. Szakembereink részt vettek a döntéshozatalt alátámasztó műszaki és gazdasági vizsgálatokban, valamint az ezekhez szükséges módszerek, számítógépes eljárások kidolgozásában. Az ötvenes évek végére kialakult a kor színvonalának megfelelõ tervezőintézet, amelyik szakemberek újabb és újabb nemzedékeit állította pályára, szervezete a változó igények szerint változott, szakmaisága a technológiák fejlődését követve folyamatosan szélesedett és mélyült.

A cég privatizációjára 1995. december 21-én került sor; a részvények többségi tulajdonosa a finn Imatran Voima International (IVOIN) lett, mely cég neve később Fortum Ltd-re változott. A Fortum 2002-ben stratégiát változtatott, és elhatározta magyarországi érdekeltségeinek értékesítését. Ennek lezárásaként a Fortum és az ETV-ERŐTERV ZRt. Menedzsment Csoport 2004. január 30-án szerződést írt alá, melynek keretében a menedzsment megvásárolta a mérnöki társaság részvénycsomagját. Az ERŐTERV új tulajdonosa, a Menedzsment Csoport elsődleges célja a társaság hosszú távú működtetése, megrendelői igényének megfelelően megtartva, illetve megerősítve és fejlesztve a cég komplex tevékenységét, termékstruktúráját.

A Társaság 2010. június 15-étõl a PÖYRY cégcsoport tagja.